Részlet a készülő Belső Otthon könyvből. Míra egyik élete a sok közül.
Van, aki mindent megkap, de későn jön rá, hogy mit veszített el…
♡ A lány már lassan épp készülődött be a házba, amikor megcsörrent a telefonja… a gyomra összerándult, ahogy ránézett a kijelzőre… a szerelme hívta… A férfi azt kérte, ha valaha igazán szerette őt, jöjjön el, töltse vele ezt az éjszakát. Már egy ideje külön voltak… de a szíve nem hitte, hogy vége… és lám itt van, hívja, várja. A lány szíve tele volt iránta meg nem élt, és elfojtott szerelemmel. Nem is tudott nemet mondani. De nem is akart.
Az idő lassan cammogott, belül a szíve hevesen vert. A szürkület még nem jött el, lesétált hát a patakra, megfürdött, visszavette a ruháit, jázminolajat cseppentett a bőrére, és elindult a falu felé a szerelméhez. Mintha minden lelassult volna… egyszerre rohant belül és mégis óvatosan lépkedett. Érezte, ez a nap nagyon fontos. Még sosem kért így tőle a szerelme, valahogy más volt, valahogy furcsa. De menni kellett. A férfi a kapuját nyitva hagyta, már fürdött. A nő csendben bezárta a kaput, és egy váratlan ötlettől vezérelve a ház helyett a kert felé lépett. Ott épp a pünkösdi rózsa bontotta illatos virágait. Illata csábította. Odalépett, és elkezdte a harmatcseppes, dús, rózsaszín virágfejeket a szoknyájába gyűjteni. ♡
♡ Csendesen belépett a kis szobába, melyet oly jól ismert. A virágokat végighintette az ágyon, és szótlanul levetkőzött. Tudta, érezte? Talán most szeretheti utoljára kedvesét. Lélegzet-visszafojtva várta a férfit. A vörös göndör fürtök most is ellenállhatatlanul, nedvesen göndörödtek vállára. Ahogy belépett, forróság öntötte el, még nedves bőre illata versenyre kelt a virágok bódító illatával.
Visszafojtott érzelmek, ki nem mondott szavak, meg nem élt vágyuk az agyukat elborította. Egymás szemébe néztek, a vágy lángja magasba csapott, hangtalan csókjuk az égbe kiáltott. Ölelésük forró hullámait a virágszirmok hűvös érintése enyhítette, és egyben a vágyukat fokozta. A szirmok összepréselődtek, az illatok összeolvadtak, a két szív egybefonódott. A kezek egymást keresték, a test határai eltűntek. A mámor nem akart lohadni, néha pihentek, és újra és újra egymásra leltek. A nő kitágult pupillája és teste remegése jelezte az újabb extázist. Epedő szája párjáéra tapadt. Mint akik a halál elől menekülnek, úgy szerették egymást…
Megszünt a külvilág… megszünt minden érdek… csak két test és két lélek… Öt orgazmus, öt elpilledés, a karok el nem engedték a másik testét, a lány csak nézte, ahogy kedvese megmártózott az álom tavában, de onnan, ahogy a mélyére leért, kis idő múltán megújult erővel visszatért, és ott folytatták, ahol imént abbahagyták. Míra nem érzett fáradtságot, minden pillanatot magába szívott, nem tudott aludni. Sok éjjelen fürkészte a kedves arcot… szemével falta a képet… a látványt… a borostát, az orrot, simította a bőrt, amit annyira szeret… ♡
♡ De túl gyorsan pirkadni kezdett. A hajnal már mindkettőjüket ébren találta. A férfi szó nélkül öltözni kezdett. Nem nézett kedvesére, nem akart, nem tudott a szemébe nézni. A szokásos reggeli ölelés helyén ma nem maradt semmi. Mintha az éjjel minden szerelmet feléltek volna? Nem maradt semmi kedves szó e napra?
Hidegség futott át a szobán. Az elválás hideg szele megérintette, megdermesztette. A lány megértette, menni kell. A remény a szívében megfagyott. A búcsú fájt, szívet szaggatott, minden, ami éjjel volt, ugyan mi értelme volt? Útjuk kettészakadt, egyikük sem használt szavakat. A nő szíve majd megszakadt, ahogy maga mögött hagyta a kedves falakat. Ezt nem értette, nem hitte; hogy mi történt, még nem sejtette.
És a férfi mit csinált? ♡
Megrázta magát, a tükörbe nézett, elégedetten mosolygott, és felhívta új választottját.
❦
Epilógus
Aki igazán, vérig, csontig szeretni gyáva,
száll virágról virágra.
Számára hazárdjáték a szerelem,
mindig nyer, nem neki fáj a gyötrelem.
Nem csoda, ha úgy tartják,
a „szerelem sötét verem”.
Van, aki benne veszik,
van, aki ebből töltekezik.
A szerelem édes, a szerelem fáj,
de nélküle az élet
minden perce üres és fáj.
Add magad, ettől szíved szárnyra kap.
És soha ne bánd a borús napokat,
hisz megélted a szíveden keresztül
legszebb önmagad!
❦
Ha magadra ismertél a történetben, és még mindig vele vagy gondolatban, itt találsz írást arról, miért olyan nehéz elengedni: Miért nem tudod elengedni őt, ha bántott is?
És hogyan nyílik meg újra egy összetört szív, egy másik pünkösdkor: Pünkösdi újjászületés
