Amikor megszületünk, sokan örülnek, sokan aggódnak, milyen világra érkezünk, és hogyan folytatódik le az életünk!
Amikor magamra gondolok, nem is vettem figyelembe, hány életet követek, hány életnek köszönhetem a jelenlegi életem.
Ma a nagymamámnak adózom tisztelettel, aki nélkül én nem lehetnék, és akinek a sorsa meghatározó volt a számomra.
Régi gazdálkodó család gyermekeként született, de a család boldogsága a 4. gyermek születése után nem sokkal véget ért. A fájdalom, amit okoz egy édesanya elvesztése, egy feleség hiánya, mérhetetlen. A sok gyerek felnevelése, a gazdaság életben tartása, a társ hiánya, aki esténként gyógyír a nap nehézségére, az bizony nehéz falat, még egy edzett férfinak is, nemhogy a gyermek lelkeknek. Így az apa, hogy az űrt betölteni próbálja, rövid idő után új asszonyt hozott a házba. Bár ne tette volna! Az eddigi szomorúságot, az édesanyjuk hiányát még csak elviselték volna, de az új asszony, a mostoha bántásait, becsmérlését, szűken mért porcióit, a kemény szavakat és a fizikai tettlegeséget sokkal nehezebb volt elviselni. Mi több, anyjuk helyére ült, apjuk mellé feküdt, és apjuk az új asszony minden szaván csüngött, mindenben neki adott igazat, mintha ők lassan meg sem születtek volna, mintha a létezésük gondja, felelőssége lemállott volna a szíkár ember vállairól. A fiúkat, Pistát és Lacit befogta dolgozni, jó szolgálatot tettek a gazdaságban, de az asszony a lányokat, Margitot és Erzsikét, azt látni sem bírta. Az étel, a ruha nem járt nekik, alig kaptak valamicskét, épp hogy éhen ne haljanak. Persze az élelmes kislányok szedtek gyümölcsöt, kaptak a szomszédoktól, de hát mi az, épp hogy elég. A két kislány, ahogy cseperedett, egymásra maradt, és reménykedtek, hogy majd csak valami megmenti őket ettől az árvasorstól!
Egy szép napon a nagy városból egy távoli rokon érkezett. A bölcs atyafi hamar felfedezte, mennyi gond van a családban, és este, ahogy már a vacsorán túl voltak, egy kérdést tett fel: – Miért nem küldik a lányokat, akik már akkor tizenévesek voltak, fel Pestre? Ott jól megfizetik a cséldeket, és nem itthon kell róluk gondoskodni! A család minden tagja mást érzett, mást gondolt. A fiúk, hogy húgaikat elküldik, dühösek lettek, hiszen ők vigyáztak rájuk idáig, csentek nekik kenyeret, tojást, ezt-azt. De így a távolba küldeni őket? Ki vigyáz majd rájuk? Nem csak az anyjukat, de az otthonukat is elveszítik. Bár látták jól, ahogy az új nő behizelegte magát az apjuk ágyába, és látták, hogy apjuk megtört a halál után, és nem akart vitatkozni az új asszonnyal, nehogy ezt is elveszítse. De a mindennapi csaták és sápítozások, amik zajlottak, bántották a fülét, így a munkába menekült, hogy ne kelljen részt vennie benne. Megoldást látott az ötletben, kiútat, hogy megszabadulhasson az állandó feszültségforrástól! És a lányait feláldozta. A döntés hamar cselekedetekbe fordult, a két lány még fel sem fogta, hogy újabb tragédia következik be az életükbe. Anyjuk után a családjukat, az otthonukat is elveszik tőlük. Idegenbe kerülnek. A kisigmándi csodás világ, a rétek, a nagy kert, az állatok, mind el kell búcsúzni tőlük, a barátok a faluban, az ismerős helyek mind csak egy távoli emlékképpé zsugorodnak, a városi szűk utcák, a dohos kis csélédszoba hűvös falai nehezednek rá gyönge kis vékony testükre.
Alig telt el néhány hét, jött is a levél: csomagoljanak, és induljanak, meg van a lányoknak az új hely.
Búcsúztak az otthontól, ami bár rideggé vált a mostoha által, mégis biztonságot nyújtott. És a búcsú, bár még nem is sejtették, végleges volt a számukra.
A két lány utolsó éjjel nem sokat aludt, a bátyjaik erős karjának emléke, az apa rideg tekintete kísérte őket Budapestre.
Margit komolyabb lányka volt, szorgalmas és talpraesett, ő anyáskodott eddig a kis Erzsike felett. De most külön helyre kerülnek, másik családokhoz, hogyan lesz ez innentől?! Az iskolát sem tudták befejezni, így nem sok reményük van a csélédsorból kiemelkedni. Életük végéig másokat fognak szolgálni.
A kislány, ahogy belépett a nagy házba, és a tömör fa kapu bezáródott mögötte, végtelenül szomorú lett. Mostantól nincs senki, akihez tartozhatna, aki vigyázhatna rá, egyedül maradt minden kérdésével, problémájával, ami most foglalkoztatja és félelmet okoz neki.
Kapcsolódó olvasmány: A női ág öröksége · Kezdd itt
