Az élet körforgásában porszemként kell végtelen lénnyé lennünk

Az öreg fa kilehelte a lelkét, én az első lélegzetemmel beszívtam azt.

☉ Mindannyian céllal születünk, okkal jövünk a világra. Amikor én születtem, a csillagok nem álltak túl fényesen. Keserű tapasztalások sora töltötte be gyermekkoromat és fiatal éveimet. Nem értettem a felnőttek világát, nem értettem, miért ilyen boldogtalanok, és miért bántanak a körülöttem élők.

Azt gondoltam, majd én megmutatom, majd én ügyesebb, boldogabb leszek. Valójában ezzel a gondolkodással elutasítottam őket. Így pont olyan lettem, mint amilyennek őket láttam.

Fel kellett tennem a kérdést, hogy nekem min kell változtatnom ahhoz, hogy dolgaim számomra kedvezően változhassanak. Fel kellett ismernem az ítélkezésem, az elutasításom, ami mögött a gyökereim el nem fogadása rejtőzött.

Az a fa, amelyik elvágja a saját gyökereit, elpusztul.

☉ Elkezdtem a hibáimból tanulságot levonni. Erőforrássá tettem a fájdalmas emlékeket. Rájöttem, magam alkottam meg mindazt, amit megtapasztalok. Egy hajóban utazom velük, de én vagyok a kormányos, nem csak sodródom az árral.

Már nem akarok védtelen áldozat lenni, sem hős, aki kibírja a szörnyűségeket! Erőm a gyengeségem és az érzékenységem.

Azért akartam elkülönülni a világtól, mert féltem, magukkal rántanak.

Mára bátran merülök el. A mélység nem tart vissza. Egy erős rúgással újra a felszínre tudok úszni, és kiállom a próbát, ahogyan a szüleim is tették. Nem várom, hogy bátorítsanak, elismerjenek, szeressenek. Tudom, ki vagyok, és hogy mit érek.

Tudom, célja volt az első levegővételemnek. Az utolsóval is hálát fogok sóhajtani mindenki felé, akikkel itt a földön lehettem.

☉ Mindenki hozzáadott valamit az életemhez, mindenkinek adtam annyit, amennyit tudtam. Mert így volt kerek az én világom.

A magocska a földre hullva meg akar születni. Fává növekszik, szél tépázza, jég veri, nap süti, mégis árnyékot, gyümölcsöt, meleget, szépséget ad. Aztán, mikor letelik az ideje, lehullajtja leveleit, békésen lefekszik az anyaföldre, és átadja magát a gombáknak, rovaroknak, hogy lebonthassák, és visszatérhessen oda, ahonnan született. De egy magocska még az utolsó percben lehullik róla a puha anyaföldbe, az befogadja, és meleg szeretetét átadva új fát nevel belőle.

Mert így kerek a világ.

Amivé válunk, azt adjuk a mindenségnek. Amit kapunk, az a bármivé teheted magad lehetősége!

Mert ettől lesz kerek a világ!

Fanó Magdolna